CSSP-NEPZENE-2018-0148

CSSP-NEPZENE-2018-0148

Figemadár Citerazenekar működésének támogatása 2018 – 2019

Citerazenekarunk a 2018-2019. évben folytatja megszokott rendszeres működését, a pályázat időtartama alatt ismét több jelentős eseményen fognak megmutatkozni. A fesztiválokon, falu és városnapokon történő fellépéseken túl idén részt vesznek a “Citera Rekord Nagykálló-Harangod” rendezvényen is. A népzenei találkozókon is jelen lesznek, itt különös hangsúlyt fektetnék a Vass Lajos népzenei versenyre, amelynek közép döntőjére és reménységünk szerint ismét döntőjére is komolyan készülnek.

A Rekord kísérlet után egy héttel a Tarpai Kuruc Fesztiválon fogják előadni kuruc dalcsokrukat, majd délután a kulturális műsor keretén belül más tájegységek dalait is.

Június elején Tarpán “házigazda zenekarként” vesznek részt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Népzenei Fesztiválon.Nyáron több meghívás szokott érkezni fesztiválokra és egyéb települési rendezvényekre, amelynek idén is szívesen tesznek eleget.

Amennyiben a költségvetésben szereplő kamera és hozzátartozó eszközök a költségvetésből támogatásra kerülnek, úgy terveink között van a zenekar fellépéseinek rendszeres rögzítése, illetve egy Youtube csatorna indítása kifejezetten a Figemadár citerazenekarról. Egyesületünknek hamarosan elkészül honlapja, amelyen szintén külön aloldalként szerepelnének az együttes dalcsokrai jó minőségű hanggal és videóval.

Ismerkedés a citerával a Szatmár – Beregi Szilvanapon

A citerazene oktatását Dr. Tilkiné Tarpai Anikó – általános iskolai tanár végzi, aki továbbra is lelkiismeretesen végzi ezt a nemes és nagyszerű feladatot, az utánpótlás oktatását.